REFERENCIÁK
Ezen az oldalon bemutatjuk azokat a jellemzően előforduló ügyek közül egyet-egyet, amelyekben az általunk nyújtott szolgáltatás eredményeként sikeres volt a jogorvoslatunk, az általunk nyújtott adóperes képviselet.
Rövid leírást követően a mellékelt dokumentum az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata során benyújtott keresetünk, felülvizsgálati kérelmünk vagy fellebbezésünk alapján született bírósági, kúriai döntés első oldalát, azaz a rendelkező részét mutatja.
Kereset alapján a NAV módosította a határozatát
Az ügyfél korábbi cége adótartozást halmozott fel, majd tartozással együtt eladta a céget. A NAV megállapította a céget eladó ügyfelünk mögöttes felelősségét és kötelezte a cég adótartozásának megfizetésére. A másodfokú határozattal szemben keresetet nyújtottunk be, melynek hatására tárgyalást sem tűzött a bíróság, mert a NAV saját hatáskörben módosította saját döntését és az ügyfél megszabadult a fizetési kötelezettségtől.
pdf Jogeset.06.
____
Keresetnek teljes körűen helyt adó döntés
Könyvelő ügyfelünket a NAV nyomozóhatóság előállította, melynek során kényszerítőeszközt, bilincset alkalmaztak. Álláspontunk szerint erre jogszerűtlenül került sor, ezért közigazgatási pert indítottunk, ahol a bíróság teljes mértékben igazat adott, azaz megállapította, hogy a kényszerítő eszköz alkalmazására jogszabálysértő módon került sor.
pdf Jogeset.05.
____
Keresetnek részben helyt adó döntés
Egy rendkívül összetett, több tényállásos adóellenőrzést követően bírósági felülvizsgálatot kezdeményeztünk, mert a fellebbezés nem vezetett eredményre. Álláspontunk szerint az adóellenőrzés mind a fizetendő adó, mind a levonható adó vonatkozásban jogszabálysértő döntést hozott. A bíróság részben – a fizetendő adó vonatkozásában - helyt adott a keresetünknek.
pdf Jogeset.04.
____
Kúriai felülvizsgálat
A bíróság részben helyt adott a keresetünknek, azonban úgy gondoltuk, hogy az adóellenőrzés megállapításai teljes körben jogszabálysértők voltak, ezért a bíróság ítéletével szemben a Kúriához fordultunk, amely a felülvizsgálati kérelem befogadását követően, a bíróság ítéletét megváltoztatta és az adóhatósági határozatokat teljes körűen megsemmisítette.
pdf Jogeset.03.
____
Ideiglenes biztosítási intézkedés bírósági felülvizsgálata
Ügyfelünk cégénél adóellenőrzést kezdeményezett a NAV, majd annak megkezdésével egyidejűleg ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, melynek keretében számlát zárolt, ingóságokat és követelést foglalt. A cég működőképességének megőrzése érdekében jogorvoslattal éltünk, melynek keretében a bírósági felülvizsgálat eredményre vezetett.
pdf Jogeset.02.
____
Azonnali jogvédelem elrendelése
Ügyfelünknél az adóellenőrzés megállapítása a jogerős döntéssel akár végrehajthatóvá vált volna, azonban a kereset előterjesztésével egyidejűleg azonnali jogvédelem keretében halasztó hatály elrendelését kértük, melyet - fellebbezésünk alapján - a Kúria döntésével elrendelte. Az elhúzódó jogorvoslati eljárás során az adóhatóságnak nem volt lehetősége végrehajtást foganatosítani.
pdf Jogeset.01.